A tér megmutatta boldog arcát,

Az elveszett álmok megtalálták egymást,

Az árnyék elmesélte a csend hangját…


Kerestelek a rengetegben, rád találtam. Minden hiábavaló lett, csak a pillanat maradt, a titok már nem volt titok, a természet mindent elmagyarázott, a csend magába zárt mindent. A levegő tartalma teljesen megtöltötte a tüdőmet. Minden zaj elnémult. Tündérek éneke hallatszott a messzi erdőből és betöltötte a teret. A nap sugaraival magához ölelt, és a szívdobbanás belesimult a táj szépségébe…


Áld meg földünket, vigyázz ránk, hogy Atyai kézfogásod és Anyai ölelésed melegét soha ne engedjük el. Tartsd meg minden ház melegét, szeretetét, örömét, megvilágosodását. Bocsáss meg az elkövetett tévedésekért, mulasztásokért, figyelmetlenségekért. Feléd fordítjuk arcunkat, fogadd el mosolyunkat, tekintetünket, gondolatainkat, vágyainkat, ha nem is olyan őszinték, tiszták mint gondolnánk. Irgalmazz, emberi tehetetlenségünknek, tudatlanságunknak, elhamarkodott döntéseinknek és következményeinek. Ölelj át és segíts önmagunkká válnunk, benned, érted, értünk, értetek… A holnap gyermekeiért, mindenkiért, mindenért.


Csodálatos mosolyodban létező boldogság, Tekinteted varázsában megmutatkozó tisztaság,
Szépséged tükrében folyamatos virágzás, Lelked mélyén égő gyertyaláng.

Ugrándozó gyerekek:

járjátok a szelek táncát,

a pillanat varázsát,

a szabadság erejét,

a szeretet örömét,

a megbocsájtás természetét,

a boldogság minden percét.


Megtaláltál, mint ahogyan a kilencvenkilencet. Megérintettél… fülembe súgtad a lét örök csendjét, telve ürességgel és nyugalommal. Alázatod békét teremtett, nagyságod betöltötte a végtelent.


Az időtlenséget befogadta az idő,

a terek egymásba olvadtak,

a lélegzet forrása egyre bővebben árasztotta ki

az élet soha el nem fogyó vízét…


Gondolatok ezrei

Szilánkok százai,

Falevél ágai

Csillagok szélei.

Táncoljátok

a földkerekség körtáncát

Az élet mosolyát.



Sötétségben, viharban elcsendesedett indulatok, néma szobabelsők, üres útszakaszok, elnéptelenedett utcák… megpihenő mozgásokban megpillantott napfény… magadhoz vonzottál - megtaláltál, kivezettél a komor végtelenségből, a Te tiszta világodba.


Ködben elvesző szenvedélyek, érzékek sokaságával kereslek. Talán a holnap tengerén átkelve, megpillantom a szépséged mosolyán átragyogó napfényt.


Tied a perc, az óra, a pillanat. Lepihenek kis kertembe, szaladok az elmúlt perc után, járatlan utakon, szorongásom közepette. Ha fel tudnám ajánlani, át tudnám adni… neked tudnám adni, igen… neked cserébe egy maroknyi szeretetért, egy pillanat öröméért, egy századnyi szabadságért, egy megrezzenő falevélért… a mosolyodért.


Első mozdulat öröme, a kezdet bölcsője – masszírozd sóhajom

Reményteljes áldozatban, megszületett szabadság – vezess utamon

Természetes bátorság lét folyamata – színezd akaratom

Kizökkent távolságok horizontja – vezess egységedre

Szabadság kiterjedése – tisztíts fehérre

Kezdet születése – kegyelmezz.


Árnyékod tere rólad mesél,

A valóság ösvényén utat mutatva.


Mindszentek, egymás kezét fogva énekeljétek himnuszt a tökéletességről. Tanítónk legyenek a fehér ruhátok, a tiszta arcotok. Vigyázzatok naprendszerünkre, mindannyiunk lelki, testi épségére. Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek meg az teret szeretettel, szerelemmel. Népesítsétek be drága földünket áldással, reménnyel, mosollyal, zenével, tánccal, nevetéssel. Fogjátok össze egységetekkel változó világunkat, hálát adva a gyertyaláng mosolyáért.




A mindennapi rohanásban megpihenek Benned. A csend megérintette az ég boltozatát. A föld befogadta a szférák hallhatatlan hullámainak suttogását. A pillanat egyszerű volt, magához ölelt mindent.

Boldogok, kik Tebenned gazdagok…


Gyerekszemmel szemlélni.

Gyerekszívvel szeretni.

Játszadozni, az esőben,

Az áldott napfényben.

Mélyen szemedbe nézni,

Tiszta szívvel téged várni.


Harmatozzatok egek,

Oltalmazzatok, irgalmazzatok.

Bőséggel, hálával, akarattal.

Nyíltsággal és áhítattal.


Azt hittem a Te utad sima, könnyű, szenvedésmentes, mindig feldobott állapotban tart. Bekötött szemmel haladtam kegyelmeid mellett, mi nehézségben, melankóliában nyilvánult meg. Te tanítottál mindenhol, minden időben. Örömöd kiáradt a reménytelennek tűnő sivatagban, világítottál az éjszakai rideg sötétségében, erőt adtál a nehéz, járatlan utakon.


Indulj, ne állj meg. Tied az élet kenyere. Ne félj, melletted leszek, bármikor, bárhová is mész. Állj két lábra és merj önmagad lenni bennem.

Szerencsés vagy, kegyelmes és védett.


Gyertek mindannyian kik szomjaztok az igazság ízére. Szüntelenül hívlak gyertek, gyertek, gyertek… Kik csodáljátok a lelkem szépségét. Kik szeretetből kerestek. Kik kopogtattok ajtómon. Kik szomjazzátok az élet vízét. Kik nem ismertek. Kik akartok szeretni. Kik nem tudtok szeretni. Kik nem akartok szeretni. Mindenkit szeretettel várok!

Mi Atyánk aki mindenben vagy,

Szenteltessék meg mindenki,

Lássuk meg az örökkévalóságod.

Add nekünk akaratodat,

Lélekben, szellemben és testben.

És mennyei kenyereddel táplálj minket.

Ha vétkeztünk, hibáztunk,

mindannyiunknak, bocsáss meg,

hogy egymást tudjuk szeretni.

Óvd meg akaratunkat

mindentől ami tőled idegen.

Adj tisztaságot a gonosz ellen.

Mert Te vagy a szépség

Te vagy az Omega

És a jelen pillanat tisztasága.

Most és mindörökké Ámen.



Hideg rázta, remegett, magányosnak érezte magát, de nem volt egyedül. Tudta, hogy ez az állapot csak pillanatnyi megálló egy szebb világ felé. Tiszta volt és egyszerű. Örült a napfénynek, csodálta az esőt, tisztelte a villámot. Tudta, hogy egy öreg fának hűséges levele, hozzá tartozik, mégis mindig önmaga. Többé nem tesz különbséget a levél, ágak, törzs, gyökér között.

Boldogok kik megértik az elmúlást, mert övék a menny összes fája.


Ölelj át magasságoddal,

Hálózz be szereteteddel,

Míg gyökereim érintik egeid.

Hatalmas vagy Te,

Magasságos,

Szárnyaló és jóságos.


Hiszem, hogy nem megkötözni, magadhoz láncolni, hanem elengedni akarsz, hogy megmaradjak a Te szabadságodban, Lelked szeretetében, a Te örömödben, most és mindörökké Ámen.


Megpihenek árnyékodban. Átadom bilincseim és karom széttárom: Jó veled lenni, benned lenni, érted lenni. …a patak folyása sem hallatszott többé.


Változó világok óceánjai mélyéből feltörő életsziget. Kemény, türelmes, békés, csendes, nyugodt, névtelen… nemcselekvő, mégis minden általa lett. A káosz elmélete értelmet nyert. Minden a part felé tartott… a hópelyhek tánca az örök hajnalt dicsőítette…