Becsuktam a világ zajos ajtaját,
és ízlelem a benső csend pillanatát.



Magamba zártalak halhatatlan emlékezet…Időtlenségből valóságos születés,káoszból való teremtés…



A jelenből táplálkoztam és megláttam a holnap tiszta hajnalát. Ködfátylával megérintett és azt mondta: Ne félj!



Hófehér sivatagban megjelenő pillanatok, szálljatok messze az időtlenség határain túl a csend birodalmába, hol a hópelyhek megálmodták egymást…




A világot szemlélem piciny ablakom tükrében és hallgatom a lét tengerének néma fohászát.





Halkan szólok hozzád, a tél csendes álmában,
hol a Nap hófehér arcát megmutatta.




Mennyei fonaladat és világosságodat követve,
 teszem meg az ismeretlen és szokatlan lépéseket.


Gondviselés

Csalóka és homályos tükrök hiteles szépsége, megpendítette bensőm húrjait, valóssá téve álmaim…
Összezavart elmével jártam a végtelen labirintus üres utcáit, mit sem sejtve a megváltásról…





Boldogan szemlélem a Tündérek táncát,
ahogy magukba zárják a délutánt…




Mindent elengedve vágyódni a vágytalanságban
és elcsendesülni az örökkévalóságban…

  … megváltottalak, neveden szólítottalak!



Mikor legmélyebb a csend,
akkor a leghosszabb az árnyék
és legszebb a pillanat.



Az idő tekervénye megvakította a következetes látásom.
Így meghallottam szívem mélyén az egyszarvú fohászát…




Egyszerű és alázatos,
Szótlan és magányos.
Arcát füröszti a hűvös szélben,
Önmagát adja a mindennapi kenyérben…




Betöltötted hajlékom fényeddel,
Világosságot hoztál lényeddel.



A veled való egységben megfeledkeztem a szürke hétköznapok egyhangúságáról…
Színesebbé és szebbé tetted napjaim. 




Megérintettem élő vized felszínét,
Eltöltötted élő lelkem mélységét.




Tenyeredbe hulló könnycseppek…
váljatok áldássá az élet végtelen utcáiban.



Kiszakadtam…
a valótlan álmok álmaiból.
Kezem hozzád emelem,
végtelen és szabad kegyelem.



Összefutnak gondolataim az egyszerű táj szépségében. Elfelejtem álmaim, megbékélek a múlt gondolataival. Csak a TE neved hallom valahol mélyen, az örökkévalóság megtestesülésében…




Szállj szabadon igazság                   madara,
Szélben, viharban                              szárnyalva!





rád nézek -  mosolyogsz…
rám nézel - mosolygok…




Járom az utam télen - nyáron,
Szívemben hordozom az álmom.
Eggyé válni veled mindenben,
Egy marék szeretetben.




Tisztellek önzetlenül alázatos angyalok, kik jelt adtok a mindennapokban. Sajnos nem hallom hangotokat, nem érzem érintéseteket… Valahol találkozom veletek… egy utcasarkon játszó kisgyerek bátorságában, egy vak ember biztos járásában, vagy a kedvesem megérintő szavaiban és felemelő tekintetében…



Találkozás

Bensőm mélyén, a havas legelők csendjében és tisztaságában megpihenek és átölellek…



 Harmonia Mundi

Ismétlődő ritmusoknak visszhangzó hangjai,
Ritmikus gondolatoknak hullámzó sugallatai.
Messzi távlatok végtelen álmai.
Szoros kézfogások megbékülő hétköznapjai.



A hirtelen feltörő agressziók erejét és intenzitását, felhasználom a hozzád való közeledés mélyítésére és a tekinteted valóságos ismeretére.




Láthatatlan távolságok hangjai elnémultak a rám hulló hópelyhek érintésében. Rád gondoltam a körülöttem levő fagy fogságában… és feloldoztál az irgalom szabadságával.