Mélyből feltörő sóhajaimmal megszólítlak. Átadom árnyoldalam. Nem mindig van erőm szemedbe nézni, elmondani tévedéseim, meggondolatlan döntéseim, elhamarkodott tetteim.
Rád
mosolygok, bízva a Te irgalmas tekintetedben mélyen szemedbe nézek, válladat
könnyedén átölelve, öledbe hajtom fejem, csendben hallgatva a tiszta
szívdobogást. Mély álomba szenderegve csónakodban vágyakozva, a tenger mély
fodrai közé, ahol elhalványulnak a színek, a zajok, az indulatok.
A kora
hajnali lehelet beharmatozta a földeket…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése